A legjobb búcsú ajándékom

A kollégák az ember életének nagy részét meghatározzák, hiszen legalább annyit vannak velünk, mint a saját családunk, és ha jó a csapat és a vállalati légkör, a munkahelyi hangulat, akkor segíteni tudjuk nem csak egymás munkáját, hanem bizony egymás életét is, azonban, hogy ha ebben hiba van, akkor szenvedés lesz mindenkinek minden egyes munkában töltött … Olvass tovább

A munkatársak kedvence

Az ember, ha kemény munkával, hosszú-hosszú hónapok és évek megfeszített tempójával létrehoz egy vállalatot, ami ráadásul már sok ember számára a megélhetést és a biztos jövőt jelenti, mint munkavállaló, akkor biztos vagyok benne, hogy mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy ez a vállalat számára hosszú távon is biztosítani tudja a profitot és a megelégedést, és … Olvass tovább

Tökéletes csapat, tökéletes eredmény

Én már közel öt éve dolgozom a jelenlegi vezetői pozíciómban, tehát mondhatom azt, hogy hellyel-közzel már hozzászoktam a munka által járó stresszhez, a felelősséghez, ami az ember vállát nyomja értékesítési vezetőként. A vírushelyzet miatt persze mi is sokkal nehezebb helyzetbe kerültünk az értékesítés tekintetében, mint azelőtt bármikor, ezért újításokat kellett kitalálnunk. Bele is fogtunk egy … Olvass tovább

Pontos, precíz, minőségi: hosszútávú megoldások, igényeid szerint

A belső tér minden esetben fontos. Főleg, ha sok idpőt töltünk kis helyen, úgy, mint az autónkban. Márpedig egy használt autóknál sokat ronthat az összhatáson a belső tér. Mivel az autókárpit is elhasználódhat idővel, mint minden más mely súrlódásnak van kitéve. Ezért napjainkban az autókárpitozás rengeteg munkát ad a jobb műhelyeknek. Az elhasználódás mértéke és fajtája sok … Olvass tovább

Első nagy hibám az új munkahelyemen

Egy új helyen kezdeni a munkát sosem könnyű, hiszen nem csak a tudásunkról szeretnénk minél előbb és minél stabilabb bizonyságot adni a mindenkori munkaadónknak, főnökünknek, kollégáinknak, hanem bizony be is szeretnénk illeszkedni, hogy igazi csapatjátékosként egyrészt a saját boldogulásomat és munkámat is meg tudjam könnyíteni, másrészt pedig a hangulat is megfelelő legyen, ne úgy kelljen … Olvass tovább

Az új hobbim kelléke

Amikor az ember egy gyerekvállalás után újra vissza kezd menni az élet körforgásába hirtelen minden annyira idegen és furcsa lesz számára, mint amilyen akkor volt, amikor nekikezdett a munkának, és beállt az első munkahelyére. Mint amikor először az egyetemről kilépve érezte, hogy a barátok messzebb vannak, a közös időtöltés és a közös hobbi távolabb került, … Olvass tovább

A barátnőm ajándéka

Én nem tartom magam olyan embernek, akinek hihetetlen sok barátja van sőt, igazából egy kezemen meg tudom számolni hány emberre tudom azt mondani, hogy tényleg igazi barátok, akik mindig számíthatnak rám, és én is rájuk, akiknek hajnalban is csörög a telefonom, vagy éppen én is kereshetem őket bármikor ha szükségem van segítségre vagy bajba kerültem. … Olvass tovább

A cégem új partnere

A vállalkozásom már három éve azt mondhatom, hogy nagyon szépen működik a piacon, egyre több üzletet bonyolítunk le, vannak visszatérő partnereink, szoros üzleti kapcsolataink, melyek igen gyümölcsözőnek ígérkeznek, egy szóval nem panaszkodhatok, sőt, mivel egyre több tartalékot is tudunk képezni nagyjából már inkább azt tudom mondani, hogy leginkább biztosan és biztonságosan működünk, folyamatos vállalati növekedést … Olvass tovább

A legnagyobb céges segítség

Nem olyan régen úgy döntöttünk, hogy közel három év alatt elértünk minden olyan kitűzött célt, vagy ha úgy tetszik teljesítettünk minden olyan tervet, ami ahhoz kellett, hogy a helyünket meg tudjuk szilárdítani a piacon, és kellő bátorsággal azt mondhassuk, hogy nem fenyeget minket olyan veszély, ami a működést veszélybe sodorná. Egy vállalat életében az első … Olvass tovább

Vállalatunk új partnere

Egy cég életében az egyik legfontosabb dolog az, hogy milyen partnerek veszik körül, kik azok, akik akár belülről, munkavállalóként, akár kívülről, külső tanácsadóként vagy partnerként segítik a folyamatos munkáját. Hihetetlen terhet tud ugyanis levenni a vállalatvezetőség válláról az, hogy ha bizonyos, a vállalat életére komoly veszélyt fenyegető dolgok vagy kérdéskörök külső szakértő csapathoz vannak rendelve, … Olvass tovább