Én már közel öt éve dolgozom a jelenlegi vezetői pozíciómban, tehát mondhatom azt, hogy hellyel-közzel már hozzászoktam a munka által járó stresszhez, a felelősséghez, ami az ember vállát nyomja értékesítési vezetőként. A vírushelyzet miatt persze mi is sokkal nehezebb helyzetbe kerültünk az értékesítés tekintetében, mint azelőtt bármikor, ezért újításokat kellett kitalálnunk.
Bele is fogtunk egy online értékesítési rendszer kialakításába, ami persze önmagában is nehéz feladat, nem még ennyire kevés idő alatt, de megpróbáltuk ehhez mérten mégis a legjobb minőségben és a legnagyobb szervezettségben elkészíteni ezt a webshopot, hiszen a vállalat jövője múlt azon, hogy ez mennyire lesz sikeres, mennyire fogadják el a vevők, mennyire győzi meg őket arról, hogy bátran és kétségek nélkül tudnak nálunk továbbra is nagyon nagy minőséget mutató termékeket vásárolni.
Hamar ki is derült számomra, hogy az egyik legnagyobb figyelemmel a termékfotózás minőségén kell hogy legyen a szemünk, hiszen ezen áll vagy bukik az, hogy ha a vevő fellép az oldalra, mennyire biztosan tud rányomni a vásárlás gombra, mennyire győzi meg a kép a termék összetételéről, anyagairól, minőségéről. Éppen ezért a lehető legnagyobb figyelmet igyekeztem szentelni arra, hogy a tökéletes csapatot találjam meg erre a feladatra.
Most így visszagondolva és látva az új webshop eredményeit, maximálisan jól döntöttem, hogy a fotoda csapatát bíztam meg a képek elkészítésével. Nem csak engem győztek meg ugyanis ezek a gyönyörű fotók, hanem láthatóan a vásárlóinkat is, hiszen az értékesítés nagy része ma már online történik, a shop nagyon szépen és tökéletesen működik, a vásárlók pedig imádják. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, biztosan nem fog senki sem csalódni a munkájuk eredményében.