Az ember, ha kemény munkával, hosszú-hosszú hónapok és évek megfeszített tempójával létrehoz egy vállalatot, ami ráadásul már sok ember számára a megélhetést és a biztos jövőt jelenti, mint munkavállaló, akkor biztos vagyok benne, hogy mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy ez a vállalat számára hosszú távon is biztosítani tudja a profitot és a megelégedést, és a munkatársak számára is sokáig maradhasson biztos pont a megélhetés, az egzisztenciális kérdések terén. Én azt tudom mondani, hogy már az első pillanattól igénybe veszek pontosan emiatt olyan külső szolgáltatásokat, amik segítenek engem abban, hogy a számomra szakmailag idegenebb kérdésekben vagy helyzetekben is meg tudjam állni a helyemet.
Így például már az elejétől, közel három éve együttműködünk a Kogwheel csapatával, akik számos szolgáltatásukkal segítettek már bennünket túl nehéz helyzeteken, hullámvölgyeken, hogy el tudjuk kerülni a hanyatlást és biztosítani tudjuk a jól mérhető, folyamatos növekedést a cégen belül is. Most így visszatekintve azt kell mondjam, hogy talán életem egyik legjobb döntése volt a Kogwheel csapatát felkeresni és a folyamatos együttműködést kialakítani, hiszen számos versenytársunk erre nem szánt sem energiát sem időt, sem anyagi keretet, és bizony már nincs is a piacon, tönkre ment.
Jelenleg nálunk a vállalaton belül a legnagyobb sztár a kommunikációs tréningek, amit azt gondoltam, hogy gyűlölni fognak a kollégák, hiszen felesleges időtöltésnek fogják tekinteni, ehelyett azonban hihetetlen módon élvezik, és folyamatosan olyan visszajelzések érkeznek tőlük, hogy az egyik leghasznosabb tréning amit valaha el kellett végezniük. A vállalati kultúra folyamatosan fejlődik, és a légkör is egyre jobb, amit azt gondolom nem tudok eléggé megköszönni ennek a kis csapatnak. Biztos vagyok benne, hogy még nagyon-nagyon sokáig igénybe fogjuk venni a szolgáltatásaikat.