A cégem új partnere

A vállalkozásom már három éve azt mondhatom, hogy nagyon szépen működik a piacon, egyre több üzletet bonyolítunk le, vannak visszatérő partnereink, szoros üzleti kapcsolataink, melyek igen gyümölcsözőnek ígérkeznek, egy szóval nem panaszkodhatok, sőt, mivel egyre több tartalékot is tudunk képezni nagyjából már inkább azt tudom mondani, hogy leginkább biztosan és biztonságosan működünk, folyamatos vállalati növekedést realizálva, ami a számokban is tükröződik hála a jó égnek. Minden ember erről álmodik amikor alapítani kezdi a vállalkozását, és természetesen én sem vagyok ez alól kivétel. Én is mindig arról álmodtam, hogy egy jó munkahelyi légkörrel, jó termeléssel és szép számokkal működő céget tudok létrehozni, ami úgy érzem sikerült, és ráadásul a vevői elégedettség is egyre nagyobb.

Persze most már itt van az ideje a csiszolásnak. A munkafolyamatok, az egyes pozíción dolgozó emberek száma, a termelés folyamata, és egyes külső partnerek tekintetében egyaránt. Rá is kellett jönnöm például, hogy folyamatosan mérni és vizsgálni kell a partnereink munkájának minőségét, mert például most is találtunk egy rést, ahol azonnal új szolgáltatót kellett keresnünk. A céges telefon flotta tekintetében ugyanis az Android szerviz munkatársai sokkal jobb és hatékonyabb munkát végeznek, töredék idő alatt, és jobb minőségben. Persze ahhoz, hogy én ezt észleljem muszáj volt vizsgálódnom kicsit, mert a kollégák sokszor nem is merik a nehézségeket mondani, bár ez remélem változni fog, illetve sokszor fel sem tudják mérni, hogy egy jobb csapattal jobb és könnyebb lenne együtt dolgozni. A cégem új partnere tehát az andoridszerviz.hu akiket csak ajánlani tudok bárki számára, mert hihetetlen jó szakértelemmel bármit meg tudnak javítani a telefonokon.